Az éjjel elég rosszul aludtam, talán azért, mert fáradt voltam, talán, mert korán feküdtem le. Mindenesetre jelenleg airsoft-shotgun lázban égek, és valószínűleg ez befolyásolta hajnali órákban átélt álmom. Az álom amolyan GTA jelleggel kezdődött.
Mentem valahova egy cabrio Cadillackkel. Az út mentén kopár sivatag szerű táj volt, mikor elérkeztem egy szakadékhoz. A szakadék felett egy acélhíd tornyosult, melyen az út vízszintes volt, merevítése mégis hatalmas ívet írt le. A híd előtt egy leágazó út jobbra, ami bevitt a híd alá, és tudtam, itt van a megbeszélt találkozó.
Lehajtottam hát a főútról, és a híd alatt meg is álltam. Egy öltönyös, napszemüveges alak már várt egy amerikai típusú kisbusznak támaszkodva, és mikor leállítottam a kocsit, közeledni kezdett. Mikor közel ért, csak akkor fedeztem fel, hogy ez csapda! Ő nem az, akitől az alkatrészt kapom, hanem egy VOT-tag, és azért van itt, hogy elkapjon. Már csupn egy méterre járt a kocsitól, ekkor jobb kezemmel előkaptam a két ülés közül a lefűrészelt csövűt, és a kormányt még mindig szorító, enyhén begörbített bal karom felett ellőttem a két töltény közül az egyiket. Csapdaállítómnak esélye sem volt, telibe találtam, és ő hanyattesett. Mit esett, szinte repült. Közben jobbról, egy közeli szikla mögül egy másik fekete öltönyös, napszemüveges VOT-tag rohant üvöltve, és nekifutásból ugrott a kocsiba, ám sosem érkezett meg, ugyanis reptében eltaláltam a másik tölténnyel, és ő ezt a levegőben hirtelen irányváltással, és gyors halállal nyugtázta. Tudtam, többen is vannak, ezért gyorsan indítottam.
A Csizi-Bau irodájában voltam egy szempillantás alatt. Szóltam a kollegáknak, hogy baj van, és előkerestem egy doboz töltényt, majd két töltényt rögtön be is táraztam. Elindultam az iroda alatti mélygarázsba.
Sötét volt. Alig láttam előre néhány métert, és bár reméltem nem fog történni semmi, tudtam, a VOT nem hagyja szó nélkül a történteket. Körülbelül 15-20 méterre lehettem a lépcsőháztól, mikor megjelent az első fekete öltönyös ellen. Nem haboztam sokat, gondolkodás és kérdés nélkül tüzet nyitottam. A torkolattűz fényében kirajzolódott a társa alakja, hát őt is leterítettem. Ekkor tudatosult bennem, többen vannak!
Felszaladtam az irodába tölteni, majd irány ismét a garázs. Ismét megszabadítottam a világot két feketeruhás VOT-tagtól, majd újra az irodába igyekeztem töltényekért. A következő körben a két öltönyös egyszerre támadt, de gyorsaságomon és pontosságomon nem tudtak kifogni. Irány a lépcsőház, majd az iroda. Kevés lépcső van, mégis éreztem, a lábam egyre lasabb, és az ellenség egyre közelebb ér, míg én tárazok. Az irodában a lányok már remegtek, és jajveszékeltek, de én újra lementem kettővel csökkenteni a rohamozók számát. Összesen (a sivatagiakkal együtt) 10 VOT-tagot intéztem el, mikor a következő körömre indultam. Még csak a lépcsőn jártam, mikor megpillantottam a lépcsőt és a garázst elválasztó ajtó nélküli nyílásban újabb két ellent. Bal karomra támasztva célba vettem egyiküket, és közben a másikuk gondolataimba hasítva közölte velem: - Öngyilkosság! - sátáni kacajtól eltorzult arcát anélkül láttam a szemem előtt, hogy az ajtón keresztül a lábánál többet láttam volna.
Egy utolsó pillantást vetettem célpontom és a fegyverem közé eső területre, és észrevettem a káröröm tárgyát. A puska csöve, és a célpunt között a lépcső acél kapaszkodója bújt meg. Ha lőttem volna, a sörétek visszapattannak, és meghalok. A főgonosz VOT-os azonban vészesen közeledett, hát egyszerre próbáltam korrigálni a célirányon, és lőni.
A lövének csak egy része találta el őt, ám ez is elég volt végleges leterítéséhez. Arcán értetlenség tükröződött, nem is sejtve, hogy saját társa önkéntelenül okozta vesztét, míg engem a lövedék visszafelé verődő sörétjei közül egy sem talált el. A következő pillanatban végleg elterült...
Én pedig felébredtem. Emlékeztem az álmomra. Most is emlékszem, viszont foggalmam sincs, kik a VOT-tagok, vagy egyáltalán milyen szervezet a VOT, de tudom, 11 tagjukat, közöttük egy magas beosztású főnököt elintéztem az éjjel.
Mentem valahova egy cabrio Cadillackkel. Az út mentén kopár sivatag szerű táj volt, mikor elérkeztem egy szakadékhoz. A szakadék felett egy acélhíd tornyosult, melyen az út vízszintes volt, merevítése mégis hatalmas ívet írt le. A híd előtt egy leágazó út jobbra, ami bevitt a híd alá, és tudtam, itt van a megbeszélt találkozó.
Lehajtottam hát a főútról, és a híd alatt meg is álltam. Egy öltönyös, napszemüveges alak már várt egy amerikai típusú kisbusznak támaszkodva, és mikor leállítottam a kocsit, közeledni kezdett. Mikor közel ért, csak akkor fedeztem fel, hogy ez csapda! Ő nem az, akitől az alkatrészt kapom, hanem egy VOT-tag, és azért van itt, hogy elkapjon. Már csupn egy méterre járt a kocsitól, ekkor jobb kezemmel előkaptam a két ülés közül a lefűrészelt csövűt, és a kormányt még mindig szorító, enyhén begörbített bal karom felett ellőttem a két töltény közül az egyiket. Csapdaállítómnak esélye sem volt, telibe találtam, és ő hanyattesett. Mit esett, szinte repült. Közben jobbról, egy közeli szikla mögül egy másik fekete öltönyös, napszemüveges VOT-tag rohant üvöltve, és nekifutásból ugrott a kocsiba, ám sosem érkezett meg, ugyanis reptében eltaláltam a másik tölténnyel, és ő ezt a levegőben hirtelen irányváltással, és gyors halállal nyugtázta. Tudtam, többen is vannak, ezért gyorsan indítottam.A Csizi-Bau irodájában voltam egy szempillantás alatt. Szóltam a kollegáknak, hogy baj van, és előkerestem egy doboz töltényt, majd két töltényt rögtön be is táraztam. Elindultam az iroda alatti mélygarázsba.
Sötét volt. Alig láttam előre néhány métert, és bár reméltem nem fog történni semmi, tudtam, a VOT nem hagyja szó nélkül a történteket. Körülbelül 15-20 méterre lehettem a lépcsőháztól, mikor megjelent az első fekete öltönyös ellen. Nem haboztam sokat, gondolkodás és kérdés nélkül tüzet nyitottam. A torkolattűz fényében kirajzolódott a társa alakja, hát őt is leterítettem. Ekkor tudatosult bennem, többen vannak!
Felszaladtam az irodába tölteni, majd irány ismét a garázs. Ismét megszabadítottam a világot két feketeruhás VOT-tagtól, majd újra az irodába igyekeztem töltényekért. A következő körben a két öltönyös egyszerre támadt, de gyorsaságomon és pontosságomon nem tudtak kifogni. Irány a lépcsőház, majd az iroda. Kevés lépcső van, mégis éreztem, a lábam egyre lasabb, és az ellenség egyre közelebb ér, míg én tárazok. Az irodában a lányok már remegtek, és jajveszékeltek, de én újra lementem kettővel csökkenteni a rohamozók számát. Összesen (a sivatagiakkal együtt) 10 VOT-tagot intéztem el, mikor a következő körömre indultam. Még csak a lépcsőn jártam, mikor megpillantottam a lépcsőt és a garázst elválasztó ajtó nélküli nyílásban újabb két ellent. Bal karomra támasztva célba vettem egyiküket, és közben a másikuk gondolataimba hasítva közölte velem: - Öngyilkosság! - sátáni kacajtól eltorzult arcát anélkül láttam a szemem előtt, hogy az ajtón keresztül a lábánál többet láttam volna.
Egy utolsó pillantást vetettem célpontom és a fegyverem közé eső területre, és észrevettem a káröröm tárgyát. A puska csöve, és a célpunt között a lépcső acél kapaszkodója bújt meg. Ha lőttem volna, a sörétek visszapattannak, és meghalok. A főgonosz VOT-os azonban vészesen közeledett, hát egyszerre próbáltam korrigálni a célirányon, és lőni.
A lövének csak egy része találta el őt, ám ez is elég volt végleges leterítéséhez. Arcán értetlenség tükröződött, nem is sejtve, hogy saját társa önkéntelenül okozta vesztét, míg engem a lövedék visszafelé verődő sörétjei közül egy sem talált el. A következő pillanatban végleg elterült...
Én pedig felébredtem. Emlékeztem az álmomra. Most is emlékszem, viszont foggalmam sincs, kik a VOT-tagok, vagy egyáltalán milyen szervezet a VOT, de tudom, 11 tagjukat, közöttük egy magas beosztású főnököt elintéztem az éjjel.
