Háború

Egy őrült nagy csata kellős közepén vagyok. Az emberek elszántan harcolnak mindenféle Csillagok Háborújából szökött lények támogatásával, a Zerg-ek ellen.  A helyszín a Bánki Donát általános iskola (ahova jártam) déli, azaz az alsó tagozatos rész bejárata, és udvara. Többnyire közelharc folyik, olyan disney szerűen gyepálja egymást mindenki, energia fegyverekkel lövöldöznek még összevissza.
Épp csatlakoznék a harcba, amikor hirtelen megáll mindenki. A Zergek tárgyalást kezdeményeztek. A zergek beszarás (egy számítógépes stratégiai játék aljas, vérszomjas és kegyetlen szörnyei ezek, kb mint az alienek csak okosabbak de attól még nem beszélnek!!! :) ). Szóval mindenki csak áll és nézi ahogy a két fővezér megtárgyalják a feltételeket. Hát én addig sem akartam tétlenkedni, gondoltam ebből a békéből úgy sem lesz semmi, és elővigyázatosság kedvéért el kezdtem begyűjteni a zergektől a fegyvereket amiket tőlünk szereztek. Az egyikőjük kezében láttam egy fasza energia íjat, rá is üvöltöttem hogy azt azonnal adja vissza az nem az övé. Vonakodott először, de a fővezér utasítására végül, nagy duzzogva odaadta az egyik barátomnak (nevet max csak priviben).  Így járkáltam körbe a csatamezőt, begyűjtve egy raklapnyi energia íjat, amíg a többiek csak bambán ácsorogtak. Szépen lassan civilek is odamerészkedtek szépszámmal, kíváncsiskodó kedvüknek behódolva. Aztán észrevettem egy nagy nagy turpisságot! Az emberek az épület sarkánál gyülekeztek, de ott állt még egy hatalmas fa is, és nem vették észre hogy mi is zajlik a fejük fölött. A fa és a iskola oldala között hatalmas, átfogó vastag, lilás nyálkaréteg képződött. A zergekre jellemző taktika része volt ez, általában mindent beborítanak ezzel az undorító nyálkaréteggel amerre csak terjeszkedni akarnak. Szóval észrevettem hogy ez egy csapda, hogy hamarosan a fejükre fog esni, és fogságba kerülnek, mind túszként szolgálva a zergek érdekeit. Azonban még nem szóltam, még nem gyűjtöttem be az összes fegyvert. Kapkodtam gyorsan a fegyverek után, de a nyálka túl gyorsan fejlődött. Nem volt mit tenni, elüvöltöttem magam: – Vigyázzatok!!. De abban a pillanatban leszakadt a nyúlós ragacsos nyálka és fogságba ejtette az embereket. A csata újra kirobbant! Mindenhol kegyetlen verekedés, lövöldözés, ádáz küzdelem. Én az energia íjak segítségével próbáltam a nyálkát semlegesíteni az emberek testéről, elég eredményesen, közbe a barátom hősiesen fedezett. Kezdtem már-már úgy érezni garantáltan miénk a győzelem, a foglyoknak semmi bajuk, a zergeknél nincs fegyver, amikor hirtelen… A fák lombjai közel több tízezer zerg szörny tört át egy pillanat alatt. Na de ezek nem akárhogy néztek ki. Egy olyan jókora medicinlabda volt a testük, abból lelógott két hosszú madárszerű láb, és két pici denevér szárnyukkal repdestek, és full narancs színű volt az összes, persze semmi fej, vagy száj, így ennyi. Nem tom akkor miért tűnt olyan félelmetesnek, de kurva sokan jöttek aza lényeg :) Mint millió narancs lufi úgy törtek előre. Most így ébren nem tudom honnan, de akkor tudtam hogy ezeket a szörnyeket a zergek akkor vetik be amikor valamit végérvényesen el akarnak pusztítani, pl a saját halottaikat is ezekkel a lényekkel emésztik fel vagy valami ilyesmi, szóval nagyon veszélyesek.
Csak pár pillanatom maradt mire odaértek volna hozzám, nem haboztam, célba vettem a legelsőt, de az energianyilaim teljesen hatástalanok voltak! Eldobtam az össze kezembe lévő fegyvert és azzal a lendülettel ahogy szélsebesen odaértek hozzám, én felugrottam az egyik hátára úgymond, és átvettem fölötte az irányítást, csak így lazán :) Kb úgy nézhettem ki mint amikor Münchausen Báró  meglovagolta az ágyúgolyót. Egy másik barátom felkiállt hogy ezt hogy csináltam??! Meg hogy követni akar! Lecseszően visszaordítottam:
- Baszki te is jedi vagy nem?!!
Fogta magát és ő is fölpattant egyre, és ketten tovaszálltunk a Mecsekáruház felé valami erősítés, segítség után.
Ahogy repültünk, átkerültünk a 20. század elejében lévő Angliába, és mit ne mondjak gyönyörű volt. Ahogy cikáztunk a régi csodaszép, történelmi épületek közt, nagyon jól éreztem magam, repültünk és csak nevettünk.
Leszálltunk valami fegyelmi intézmény erkélyén. A szörnyekkel nem tom mi lett, nem különösképp foglakoztunk velük, de a barátom pontosan tudta hol vagyunk, ide jöttünk, mert ő tud valakit aki valószínűleg segíteni fog nekünk. Elindult lefelé egy lépcsőn, én először azt mondtam, hogy én itt megvárom, nincs kedvem lemenni oda, de egy kis kérlelés után mégis lementem. Az intézmény aljában, egy elég gondosan elrejtett pici, szűk kis aranyos kocsma volt. Padokkal, asztalokkal, és egy jópofa csapossal. A barátom és a csapos jól ismerték egymást, egyből így hello mizu, 1000 éve nem láttalak miegymás, egy kis segítség kellene, említi meg. A csapos kiment egy percre majd visszajött, szólt annak akinek szólnia kellett. Majd bejött (ne kérdezzétek hogy került oda) a Wright fivérek közül az egyik, szintén lespanolva a csapossal. A barátommal a sarokban ültünk bebújva egy asztalnál, ő csak annyit tett hogy kirakott egy papírt az asztalra rajta mindenféle számsorral és kódokkal. A repülős faszi hátrafordul és megpillantja:
- Mikorra kéne a meló?
- Most. Ezek a mai biztonsági kódok, és a rendőrségi frekvenciák. – válaszol a barátom.
Majd hirtelen ők is lespanolnak hogy haveerr! de rég láttalak mi van veled, azóta nem láttalak mióta megúsztuk azt a nagy balhét stb stb. Megbeszélték a tervet, miszerint egyenesen az angol királyi családhoz kell betörni és ellopni a királynő repülőgépét a Red Baron-t.  Ugyanis régen már egy csomó küldetést véghez vitt vele, és most is az lenne a legjobb erre a feladatra, de sajnos már nem szolgálja Angliát, így nem maradt más, csak ellopni. Megjelent két rajongó csajszi, akik elkezdtek kérdezősködni, hogy mii? komolyan a Red Baron-nal repültél, és fúú de durva vagy meg minden, teljes extázisba voltak. A barátom meg csak mesélt, fényezte a régi társát, hogy hajjaj bezony sok küldetést csinált Angliának, de sohasem ölt, a repülőgépre felszerelt gépfegyvert alig-alig használta, és az volt az előírás hogy minden egyes bevetés után a cselédeknek a tárat egy az egybe ki kellett cserélniük, de ők erre legtöbbször lusták voltak, és inkább pótolták azt a pár kilőtt golyót a királyi család ékszereivel, ezüsttel (???). Szóval így eldördült pár story a régmúlt hőstettiről, de várt még ránk egy új küldetés, hogy megmentsük az embereket a Bánkinál.
Pillanatok alatt a gépben voltunk és már repültünk is vissza a csatatérre. Felülről látom az egész iskolát, a háború még mindig hevesen zajlik. Majd meglátok egy kurzort, majd egy minitérképet, csapatszámkijelzőket, szal az egész HUD-ot.  Egy stratégiai számítógépes játékkal játszom a szobámban, a computeremen, Kővágon… Hallom hogy Hógolyó ugat mint a rohadtélet. Kinézek az ablakon, egy faszi áll a kerítésnél nézelődik, mögötte egy nagy teherautó betolatva. Kiüvöltök hogy mindjárt megyek! Látom hogy meghallotta, de rám sem hederít. Kimentem és észrevettem hogy a kerítés egy része le van zúzva, egy hatalmas nagy kutya tört át rajta, ami mindenféle keverékű, összevisszaborzolt szőrű volt. Ott szaglászkodott épp. Jött ilyen szutykos, koszos paraszt bácsi az hívogatta, de rá sem hederített. Hógolyó persze ott téblábolt. Aztán a nagy kutya észrevette Hógolyót és odament hozzá. Ott előttem egy méterre zajlott mindez. Tudtam hogy ha két kutya találkozik, akkor vagy hirtelen legjobb barátok lesznek, vagy összeverekednek.  Már összeért az orruk, ha közbeavatkozok, vagy üvöltök akkor azzal csak felidegesítem őket és tuti balhé lesz, az a kutya még nálam is kétszer nagyobb volt. De aztán megtörtént amitől féltem, rátámadt izomból Hógolyóra, de mivel én számítottam erre abban a pillanatban belé is rúgtam teljes erőmből. A nagy bozontos kutya vonyítva elszaladt, utána a gazdija, ki a széttört kerítésen, ahonnan jöttek. A csávó kapunál még mindig áll és csak néz valamerre, mintha nem is hozzánk jött volna, ha nem csak úgy áll ott a teherautóval a háttérben.
Lenézek a lábam elé, és Hógolyó ott fekszik előttem kettétört gerinccel.

felébredtem…

”Miért látunk a szemünkkel sokkal világosabban valamit álmunkban, mint mikor ébren képzeljük el?”

a gyilkos

Nem sok mindenre emlékszem a tegnapi álmomból, de ez a kevés dolog is elég izgalmasra sikerült…. legalábbis számomra.
Valami olyasmi volt hogy egyszervoltholnemvolt egy általános iskola, a megnemmondom melyik városban. Napvilágot kapott egy bizonyos hír miszerint egy elvetemült sorozatgyilkos garázdálkodik abban az általános iskolában. A tornateremben végezte ki brutálisan legújabb áldozatát, de ezúttal akarva vagy akaratlanul is,  elgondolkodtató bizonyítékokat hagyott a helyszínen.
Én abban a városban kezdő újságíróként próbáltam szerencsét, és nekem is a fülembe jutott egy-két kósza információ, így kapva az alkalmon, két kollégámmal, barátommal karöltve bátran nekivágtunk, hogy felderítsük a nyomozás részleteit.
A tornaterem bejáratánál állok, engedélyt kaptam a belépésre, kérdések feltevésére. A nyomozást nem más vezette mint Stephen Rea a V mint vérbosszú c. filmszerepéből szökve álmomba.  Már rohantam is be hozzá, de láttam elkeseredett arcát, csak búsan néz a lábai elé, a gyilkos által otthagyott bizonyítékokra. A torna terem parkettája még csillogott az áldozat vérétől, a halál és az elkeseredettség reménytelen szaga megcsapta orromat.
Lenéztem. Mindenütt rajzok hevertek. Finch felügyelő szerint, egyes rajzok a következő áldozatra mutatnak. Egy lányt ábrázol némelyik (aki egy ismerősöm nevetnemmondokpersze). Több mint valószínű a gyilkos szerelmes ebbe lányba, hiszen oly áhítattal és részletességgel vannak kidolgozva művei – motyogja kérdezés nélkül, majd folytatja – valamint a további rajzok skizofréniára utalnak, a gyilkos őrült, a szó minden értelmében, groteszk, összefüggéstelen arcokkal van tele a padló. Közelebb hajolok hogy megtekintsem a rajzokat:

Igen, az én rajzaim még általános iskolából… hideg verítékben fürödve ébredtem.