A hit ereje?

Már nagyon-nagyon régen történt velem a következő sztori.

A nagymamám kifejezetten vallásos ember, és igyekezett velünk is elfogadtatni Istent, és (Isten a tanúm) nem rajta múlott, hogy sosem lettem hívő. Gyermekkoromban megtanított imádkozni, templomba vitt, meg minden, amikor náluk nyaraltam. Akkoriban rengeteg rajzfilmet néztem, és sok képregényem volt, amiket nagyon szerettem.
Lefekvés előtt imádkoztam, méghozzá azért, hogy legalább álmomban had legyek szellemirtó. Aznap ugyanis több epizódot is megnéztem a rajzfilmsorozatból a Pro7-en reggel, és még este is a hatása alatt voltam.
Álmomban Bezedeken (nagymamám faluja) voltunk. Négyen haladtunk az úttesten gyalog. Ruhánk használt, kopott, egyszínű kezeslábas. Hátunkon a kezünkben levő ekto-plazma-sugárvető akkumulátora és egyéb elektromos kiegészítői.
Lassan, óvatosan haladtunk előre. Tudtuk, hogy az alakváltó szellem, amit keresünk, bár csak hármas erősségű, rendkívül veszélyes. Áldozatainak kiszívja az agyából az értelmet, azzal táplálkozik. A találkozást eddig senki sem élte túl vele.
A falu gyakorlatilag egy hosszú utcából áll, és mi a háromnegyedénél jártunk, mikor megpillantottuk ellenségünk. Azonnal tüzet nyitottunk ketten (Simo, aki a faluban szemben lakik velünk, és én), míg másik két bajtársunk (P.J. és Bálint, két általános iskolás osztálytársam) közelebb rohant. A szellem gyorsan reagált, és a falu végén lévő erdőbe menekült, mi pedig belekezdtünk üldözésébe. Az erdőben eredetileg egy focipálya helyezkedik el, ami helyén most egy tó volt található, ám ez akkor természetesnek tűnt. Tudtuk, hogy valahol itt rejtőzködik. Szétváltunk, és lassan, alaposan keresni kezdtük. Kihalt, mégis szép volt a táj. A tó szélén lévő nádas felé vettem az irányt. Ahogy haladtam a tóparton belenéztem, és a tiszta vízben egy csodás medúzát tekintettem meg. Meg is lepődtem, mert ebben a tóban még sosem láttam medúzát. Tovább csodálni nem volt időm, mentem tovább a nádas felé.
Épp odaértem a nádashoz, mikor éreztem, hogy a hátam mögött valami baj van. A medúza, ami valójában az alakváltó volt, kiemelkedett a vízből, és a neki háttal álló Bálint mögé osont, hogy kiszívja az agyát. Két áttetsző karját a fülére helyezte. Bálint azonnal öntudatlan állapotba került, a szemei befordultak, egész teste hevesen rázkódni kezdtek. Simo és PJ a tó másik felén voltak, túl messze, hogy bármit is tehessenek. Még az agyszívás előtti pillanatban kiabáltam, hogy "Vigyázz!", és rohanni kezdtem, hogy megmentsem, de már késő volt, Bálintnak esélye sem volt. Rohantam, ahogy csak tudtam, és kilöktem a műveletnek magát teljesen átadó szellem kezei közül. Reméltem, hogy lesz annyi időm, hogy a szabadítást követően előrántsam sugárvetőm, de nem így történt. A földön feküdtem, a fegyver után nyúltam, mikor a medúza a csápjait a fejemre rakta, és elkezdte kiszívni az agyam. Láttam lecsukódni a szemem belülről, miközben elhomályosodott minden, és a fejem hevesen rázkódni kezd.
Arra ébredtem, hogy a bezedeki szobámban, az ágyamban a fejem rázkódik.
Ébredéskor mindenre emlékeztem, és bár nem meséltem ezt még el senkinek, a mai napig emlékszem mindenre, és kedves álom ez számomra, ám a történetnek itt még nincs vége. Előző estén felindulva ismét imádkoztam, ám ezúttal örök kedvencem, a Pókember akartam lenni.
Miután izgatottan elaludtam, álmomban az utcánkban voltam. Mivel az utcánkban nincsenek felhőkarcolók, lámpáról lámpára lőttem ki hálóm, és azokon hintázva haladtam előre, fel a dombon szélsebesen. Boldog voltam.
A dombtetőn azonban akár egy szembejövő autó, feltűnt a Pókírtó 2! Ez egy hatalmas sötétvörös robot, ami leginkább a "Támadás a harci robotok sziegte ellen" c. filmben szereplőhöz hasonlít, persze akkoriban az a film még csak kósza gondolat sem volt.
Ütközetünk elkerülhetetlen volt, és bár a háló nem tapadt meg rajta, páncélja erős volt, és folyamatosan lézerrel lőtt rám, egy pillanatig sem csüggedtem. Küzdöttem. Keményen, elszántan, céltudatosan, mégis boldog voltam. Tudtam, csak nyerhetek, hiszen én vagyok a Pókember!
Azóta is kellemes két egymást követő álomként tekintek vissza azokra az estékre.
Azt pedig, hogy Isten intézte-e ezeket az álmokat nekem, mert ezt kértem, vagy pedig az álmok még kezdetük előtt manipulálhatóak kellő akaraterővel, mindenki düntse el maga.

A lovag

Fogalmam sincs melyik városban játszódik a történet, de éjszaka van, sötét, azonban az élet megy, nyitva vannak az éjjelnappalik, a közvilágítás él. Lámpák, fényreklámok öltöztetik színbe a várost. Fiatalok róják az utcákat, bandázgatnak, bohóckodnak.
A tudomásomra jutott hogy van egy olyan banda aki éjszakánként azzal tölti az idejét hogy bicikliket lop, és azokkal hajt végre halálos, extrém mutatványokat a város életveszélyes részein. Tehát így fogják a cangákat, és nem érdekli őket hogy belehalnak a mutatványba – sőt gyakran előfordul az ilyen, de sokan vannak – de a bringák tuti totál károsak lesznek. Meg is jelent előttem pár ilyen extrém jelenet, volt amelyikbe bele is haltak. Szal ilyen nagyon vad suhanc vandál banda volt az övék, rettegésben tartottál a várost. Azonban azt is hallottam hogy rabságban tartanak egy lányt.
Hát több se kellett nekem, rögtön a küldetésemnek éreztem hogy kiszabadítsam a leányzót, bár fogalmam sem volt ki lehetett Ő. Úgyhogy gondoltam nekivágok az éjszakának, na de ahhoz először pénzt kellett kérnem anyámtól :).
Anyám tartozott nekem 13000 Forinttal, így odamentem hozzá hogy visszakérjem. Nem volt semmi különösebb lakás, falak vagy akármi. A szekrényei, asztala mind kint állt az utcán, mint valami homeless, de nem különösképpen volt meglepő. Jólvan, azt mondja, előkeresi a pénzét. Kotorászott itt ott, kinyitott egy kenyértartót hátha abba van, de abban egy rohadt nagy zacskó fű volt, legalább fél kiló. Abban a pillanatban megjelent az öcsém meg az egyik haverja és így teljesen odavoltak az extázistól hogy úristen mennyi fűű baaaazdmegg! Elkezdték enni, rágcsálni mert nem hittek a szemüknek, ízlelés útján is meg akartak bizonyosodni. Csak néztem őket lenézően, mennyire elborult az elméjük. Kérdezték honnan van, meg minden, anyám meg csak így mondta hogy innen onnan, szomszéd hozta stb stb, mintha nem is vágta volna hogy az drog. Na mind1, kereste tovább a pénzt, meg is találta a mellette lévő szekrénykében, de azt mondta nem tudja odaadni mert fel kell váltani. Eltipegett az 5 méterre levő non-stophoz és felváltotta. El kértem tőle az összes pénzt, adja oda majd én kiveszem belőle. Volt ott mindenféle címletekben, mintha nem is tudom 100000-et váltott volna föl, de sehogy sem tudtam kivenni belőle pont 13000-et. –Nah –mondom -jóvan elég lesz most ennyi- és kivettem egy 9000-es bankjegyet. Mondtam neki a többit majd máskor elkérem. Visszaraktam a többi pénzt a szekrénybe, és megpillantottam egy eldugott 10000-est, aminek a segítségével ki tudtam volna rakni a 13000 Forintot…. de nem szóltam semmit, úgy éreztem anyám direkt átvert. Nem szóltam egy szót se.
A küldetésemre koncentráltam, és ahhoz bizony kellett felszerelés is. Farmerba voltam, bőrzakóm rajtam, fogtam egy kardot rákötöttem a derekamra, és egy palástot, egy köpenyt a vállamra :) ennyi. Így vágtam neki az éjszakának.
Hát elég viccesen nézhettem ki, az emberek nevettek is rajtam mikor megláttak az utcán, de én nem foglalkoztam velük csak mentem előre céltudatosan, nyomoztam. Mentem mentem, de az utca beszűkült, és két hammer parkolt a végén, fiatalok beszélgettek egymással, nekik dőlve. Arra vezetett az utam így kénytelen voltam odamenni, de már láttam hogy a két hammer nagyon közel van egymáshoz, a visszapillantóik már-már összeértek, tudtam nem lesz könnyű átférni ott. Odamentem, franciául elnézést kértem, és átpréseltem magam.
Azzal a lendülettel ahogy kiestem a résen, bukfenceztem egy-kettőt és egy falnak ütköztem. Egy sikátorban találtam magam, a falnak támaszkodva ülök. A sikátorban egy sor bicikli van egymáshoz kötve, szépen tárolva. Megjelenik egy srác – valahogy nem vett rólam tudomást, vagy nem vett észre – fogta az egyik biciklit és pillanatok alatt elkötötte. A vandál banda egyik tagja biztosan, gondoltam magamban, kaptam is az alkalmon, követtem.
Egy elhagyatott gyártelephez értünk. Bement egy ilyen konténerbe, ami be volt rendezve, hát ami így az építkezéseken szokott lenni, irodaként, raktárként használják a konténert. Gondoltam mekkora mázli, megtaláltam a főhadiszállást. Én is bemegyek de nem volt bent senki. A lámpa fényesen világít, elöl is és hátul is bejárat tárva nyitva, öltözőszekrények, előtte padok, egész otthonosan volt berendezve. Aztán berontott a csapat nagy vigadva, örömködve, éppen egy nagy balhéról jöttek vissza, mindenki túl élte, volt nagy nevetés miegymás. Leültek szépen sorba, tudomást sem vettek rólam hogy ott állok középen, csak dumáltak hogy mekkora királyok meg minden. Azonban a főnöksrác észrevett aki legutoljára jött be, és az előtte heverő fekete biciklit fölkapta és azzal együtt próbált a dühtől eltorzult arcával kinyomni a hátsó bejáraton. Már már majdnem kiestem, de erőt vettem magamon, és fél kezemmel támaszkodva, a másik kezemmel meg a bringát tartva, visszanyomtam pikk pakk a sarokba a srácot, bevágtam  a biciklivel együtt a sarokba jóformán, akkora erő volt bennem. A srác kb ott majdnem meghalt. A tagok azon nyomban fölpattantak, háborogtak, nekem estek volna azonnal, ha nem veszem elő tüstént a kardomat. Ahogy elővettem úgy vágtam is vele, hogy rögtön bizonyítsam is élét. A mögöttem álló férfi jobb vállába ejtettem a vágást. Igen egy férfi volt, nem srác, méghozzá egy híres hollywoodi színész (akinek most nem jut eszembe a neve, és sehol sem találom) aki mindig valami gonoszt vagy gengsztert játszik. Nah gondoltam Ő az igazi főnök, csak bábként használja azt az állfőnök srácot akit bevágtam a sarokba. Kardomat a torkához emeltem, és kimentem vele a hátsó bejáraton. Faggattam hogy most akkor ki a főnök, és hol a lány, de ő csak fapofával, higgadtan válaszolt hogy nem tudja. Leemeltem kardom és már elindultam, de megszólított. Elővett egy cigit, rágyújtott majd azt mondta ilyen tipikus gengszteresen:
- Ha most elmész, én megtalállak és megöllek!
Megtorpantam, és le is pörgött előttem a jelenet, hogy még mennyi bajt tud nekem okozni ha életben hagyom. Fogtam is a fickót, és úgy nekivágtam a konténer falához, hogy a cigi is kiesett a szájából.
Kardom élét a torkához szorítottam, és csak nyomtam nyomtam egyre erősebben, már a vér is kifigyelt….

Ha nem ébredek föl, megölöm.

Összevisszaság

Kezdődött azzal, hogy elindulok ugye otthonról egy nagyon szép és aranyos kislánnyal, aki az unokahúgom, mint kiderült . Imádnivaló volt és úgy tűnt nagyon jól kijövünk, együtt sétáltunk a városban (Pécs) ,de sajnos számomra nem volt felismerhető. Egy zebrához érve találkoztam lakótársam pasijával neki is bemutattam az imádnivaló kis unokahúgom. De a zebra olyan káoszos volt így hát felkaptam és úgy mentünk át. Úgy éreztem meg kell védenem őt, olyan agresszívnek tűnt mindenki, egyáltalán nem voltak tekintettel a környezetükre, olyan volt mint egy elveszett csorda a sivatagban aki egy oázist kutat fejvesztve. Ezután beértünk egy hatalmas üzletbe ahol az ismerősömmel elváltak útjaink, mi pedig tovább haladtunk az épületben….( itt ennek a résznek vége szakadt)

A következő részben lent vagyunk 6-an egy parkolóba, éppen akkor érkezett meg barátnőm és segítettünk neki felpakolni hozzám az otthonról hozott dolgait, 6-an nem tudtuk 1 körre felhozni, ami furcsa, de tény, hogy ennyire fizikai lehetetlenség megpakolni azt az autót…

Ebben a részben felszolgálóként dolgoztam valami hangulatos kis étteremben, az egyik szárny ( terasz) volt hozzám osztva nem volt túl sok vendég, de csak férfiak voltak és csak barna sört ittak. Egy munkatársammal voltam együtt abban a műszakban, és csak én vettem észre hogy az étterem körül minden egyes épület ( 10-20 m2 alapterületű) sorban leég. Valami pici tárggyal kezdődve (például falióra az a régifajta amiből kismadár ugrik ki és csipog minden órában vagy egy festmény), és senki nem tesz semmit, de nem értem miért mintha fel sem tűnne nekik, miközben békésen sörözgetnek körbe leég minden. De az is furcsa volt, hogy minden egyes épület főfalai megmaradtak épen. Az egyik nagyon közeleső épülethez viszont sikerült végre odarohannom némi vízzel hátha megakadályozhatom a kezdődő tüzet, de valami meggátolt abban, hogy addig eljussak….

Majd egy előadó és egy amerikai stílusú menzának berendezett helyiség keverékében tértem észhez, ahol volt egy ismerősöm ahogy ballra néztem, akivel rögtönk beszélgetni kezdtünk, de nem sokkal rá megjelent a barátnője és abban a pillanatban mintha nem is ismernénk egymást otthagyott, szomorú lettem. De ezt észrevette egy másik barátom és rögtön elkezdett beszélgetni velem, bolondoztunk, rengeteget nevettünk, mindenki minket figyelt,hogy mivan, mi pedig nem foglalkoztunk velük. Majd az „utunkba” került egy valóságban nemrég megismert srác ki rám mosolyodott és azonnal megcsókolt, nem is értettem a dolgot de azért jól esett….

…mintha otthon lennék, de ismeretlen a berendezés, a makettemet pakolom éppen arrébb, újra megjelenik a srác ahogy balra nézek a folyosón. Rámosolyogtam majd folytattam a pakolást, az ágyam sem úgy nézett ki ahogy azt én megszoktam de nem törődtem vele, volt rajta minden, a makettem , testápoló, ceruzák, telefon töltő, 1 nadrág, 1 póló azt hiszem kb. ennyi, és pakolás közben azt éreztem hogy jó a kedvem és nincs okom semmi panaszra….. Majd felébredtem….

Három régi álom

Megosztom veletek három régen látott álmomat! Nehéz az álmokat történetként leírnom, mert általában képek maradnak meg bennem, amelyek a felébredés után nem feltétlenül hagynak összefüggő emléket! Visszatérő motívumok voltak régen az álmaimban, mint hogy belefulladok mély, koszos, fekete vízbe. Általában egy idő után nem küzdöttem, rájöttem, hogy álom, hiszen a valóságban tudok úszni! Becsuktam a szememet, és hagytam, hogy elnyeljen a sötétség! később arra is rájöttem, hogy ha idáig eljutok, utána fel fogok ébredni! Így is volt mindig!
Másik visszatérő motívum az volt, hogy a kereszteződésen nem tudok időben átjutni! Ahogy haladok, egyre nehezebben megy, valami húz vissza és a föld felé. Ilyenkor már négykézláb küzdök, hogy ne üssön el az arra haladó kamion vagy busz.
A napokban álmodtam az ördöggel is, egymás utáni három éjjelen, és mindig randevúzni akart velem! Az ördög fehér volt!

Van három álom, amiket soha nem fogok elfelejteni. Évekkel ezelőtt álmodtam őket, így előre elnézést, de nem lesz hosszú a történet:)

Álom 1:
Sötét éjszaka futok egy alföldi tájon valamilyen fényforrás felé! Később erről kiderül, hogy egy fából összetákolt szerkezeten egy élő ember ég! Segíteni nem tudok, mert túl magasan van. Magam mögött megpillantok egy tanyasi házat olyan fél km-re, ablakából fény szűrődik ki. Gondolván ott jutok segítséghez, odafutok! A házban olajmécses mellett idős ősz férfi rémülten olvas egy levelet. Rám néz, és a kezembe adja. A levélben érthetetlen nyelven írott szöveg van. A férfi hozzáteszi, hogy ezt a levelet az előbb hozta neki a felesége, aki évekkel ezelőtt meghalt.
Ebben a pillanatban felébredtem! A szobámban egy 1800-as évekből való ruhában konyharuhával állt egy nő! Mosolygott rám! Annyira megijedtem, hogy visszabújtam a takaró alá, és egy jó negyed óráig nem is tudtam elaludni.
Miután elaludtam: ismét a férfi házában állok, háttal neki, megfordulok, rám néz ijedtebben,majd azt mondja: Látod, már én magam sem tudom, mit gondoljak!
Érdekességképpen hozzáfűzném: általában nyugodtan átalszom az éjszakát, azonban az ezt követő időben, éjjel kettő fele mindig felébredtem, és a nő mindig ott állt! Egy idő után már nem mertem kinézni a takaró alól, mert féltem! ( a hallucinálásról nem tudom, hogy mit gondoljak, de elég élethű volt)

Álom 2:
Pécsett vagyok, a Mecsek-oldalon valahol, és haza kellene jutnom. Éjszaka van. Egy lejtős úton megyek a városba, mígnem a pote-vel szembeni buszmegállóba érkezek. A városnak középkori hangulata van, érkezik egy szekér, mint busz, rajta beteg emberek. Van, akit a köszvény, a pestis kapott el, egyeseknek kiütések, és daganatok vannak az arcán! Hívogatnak, hogy szálljak fel. Nem teszem, úgy döntök, inkább gyalog indulok haza! Az erdőben találom magam, ismét a Mecsek tetején, farkasok kergetnek a teliholdnál egészen addig, míg az álom elején jelzett kiindulóponthoz nem érek. Négyszer -ötször jártam be a kört, míg nem reggel lett, és az ébresztőm felkeltett.



Álom 3:
Hát ez elég érdekes volt! Ami még nem az álom része, hogy lementem Adél barátnőm házába Kurdra (Dombóvár mellé), és ott töltöttem a hétvégét. Tolna megye levegője mindig elálmosít amúgy, nem tudom, miért! A nappalijában feküdtünk a kanapén, és a műkorcsolya VB-t néztük. Hát elaludtam... de nem tudtam róla!
Mivel álmomban ott fekszem a kanapén, és nézzük a műkorcsolya VB-t, semmi szokatlan dolog, ami eszembe juttatta volna, hogy ez nem lehet! Elkezdek fulladni, nagyon erősen, mígnem felriadok! Természetesen a kanapén fekve, tv-ben a műkorcsolya. Megkönnyebbülés! Aztán ismét elkezdek fulladni, mindig egyre erősebben. Felriadok, és kezdődik elölről! Úgy a harmadik-negyedi "álfelébredés" után jöttem rá, hogy ha nem sikerül valóban felébrednem, akkor örökkön örökké itt fogok szenvedni. :( háááát, körülbelül tizenötödjére sikerült felébrednem valójában. Ziháltan keltem, Adél azt mondta, nekem, hogy a kanapé iszonyú kényelmetlen alvásra, és itt mindig baromságokat álmodik az ember! Nem kívánom senkinek, hogy hasonlót átéljen! Sem nem a fulladás ilyen élményét, se nem azt, hogy képtelen a körből kitörni, és felébredni! A pokol kb. ilyen lehet!

MZ

Ez az álmom pár napja volt.
Hogy hogy kezdődött, már nem emlékszem (ezért jó még friss élmények alapján leírni az álmokat), de arra határozottan emlékszem, hogy a Bociék és a Légakna közötti erdőben motoroztam a régi MZ-mel. Ez (valójában is) egy MZ ETZ 250 Delux típus volt, ami át lett alakítva kicsit, hogy bírja az erdőt. A Tükééknél vásárolt bütykös gumi az álmomban is ugyanolyan jól szolgált, mint a vlóságban.
Valami rendezvény lehetett, talán hegyiversen, mert egy olyan részére értem az erdőnek a motorral, ahol sok szabadidő ruhás ember volt, és mind egy irányba néztek. Abba az irányba sejtettem az aszfaltos utat, ahol talán verseny zajlott még az előbb, de a fejem nem fordítottam arra.
Ruhám sáros volt az erdei motorozástól, bukósisak nem volt nálam, de egy pillanatig sem éreztem, hogy - a motoron kívül - kilógnék a tömegből. Gondoltam úgysem láttam már évek óta futamot, hát leláncolom a motort egy közeli fánál a biciklizárral, amit a robogómnál is használok.
A motort épp nekidöntöm a tankjánál a kiszemelt fának, mikor megláttam, hogy már el is akarják lopni, pedig még rajta ülök!
- Hé! -kiabáltam rá a tolvajra gyorsan, anélkül, hogy leszáltam volna a motorról.
Ő értetlen és meglepett képpel felegyenesedett a motor mellől, és rámnézett. Ekkor ismertem csak fel, hogy az elkövető nem más, mint Kiss Gyula.
(Gyula egy évvel előttem kezdte annó az általános iskolát, és sokkal utánam fejezte be. Általánosban amúgy összesen két osztálytársam volt, aki meg tudott verni, ő volt az egyik, és a Nyerges Józsi a másik. Mindketten cigány származásúak, és kb 5 évesen már mentek fátvágni az erdőbe. Mindig erősek voltak, de a mai napig jóban vagyunk.)
Most azonban tisztában voltam fölényemmel, ugyanis jártam cselgáncsra! Megmarkoltam hát a pólójánál fogva két kézzel. Ballal melkas tájékon ragadtam, míg jobbommal a póló nykának hátsó részét fogtam úgy, hogy jobb alkarommal arccsontjának élét támasztottam. Egy gyors szempárcsatából rögtön tudtam, hogy nem fogja motorom elkötésének műveletét abbahagyni, hát gyorsan cselekedtem. A motortól balra a fa, félig nekitámasztva a motor, ami igazából még két lábam között tartása miatt nem dőlt csak el. A motor jobbján a Gyula a kezeim között. Ekkor határozott, és erős mozdulatokkal csapkodni kezdtem a fejét a fába, hogy ugyanmár ne az én motorom lopkodja.
Kb 15-20x végeztem el ezt a műveletet kis megszakításokkal. Ilyenkor megnéztem, hogy megváltozott-e a hozzáállása, majd folytattam, mikor észrevettem, hogy nincs is egyedül! Egy vékony, vörösesarna hajú, szép arcú lány van vele judo ruhában. Azonnal felismertem edzésről. (Valójában életemben nem láttam.) Valamit rámszólt, aminek következtében eldobtam a nálam izmosabb Gyulát, és Őt ragadtam meg. Ekkor meghőköltem, hogy ilyet mégsem csinálhatok egy lánnyal, de Ő rámszólt, hogy neki már kék öve van, úgyhogy ne kezeljem másképp.
Nem kezeltem másképp.
Közben az emberek elkezdtek nézni, de mikor mondtam, hogy ismerem edzésről, és különben is el akarták lopni a motorom, mindenki ment tovább, mint ha mi sem történt volna.
Amikor reggel megszólalt az ébresztőm, még épp csapkodtam a lány fejt a fába... Pedig kíváncsi lettem volna a folytatásra...
Amúgy ezt az egészet le sem akartam először írni ide, aztán még az álmot követő napon megkaptam a postán értesített levélben, hogy a motor elleni 2-3 hónapos eljárás lezárult, és kivonják a forgalomból.
Lehet, hogy az álmok mégis jelentenek valamit?

világ a világban

Valahogy úgy kezdődött az egész, hogy egy kis általános iskolás srác vagyok. Egy kisiskolás aki a suliba igyekszik. Süt a nap, sétálok az utcán, de valamiért nem Magyarországon voltam. Illetve csak abból tudok következtetni, hogy az autók rendszámtábláján nem H betű volt hanem Z. Szóval sétálok, egy elágazáshoz érek, jobbra a suli, balra pedig egy ilyen ABC vegyesbolt. Hát én bizony nem a suli felé vettem az irányt, hanem a boltba mentem, méghozzá a gazdasági bejáraton keresztül. Ott volt egy ilyen kis konyha, raktár, majd még egy ajtó.
Bementem azon az ajtón, és egy teljesen másik világba csöppentem. Egy olyan világba ahol minden szürke és koszos, szmogtól bűzlő kavarós szél fúj. Az emberek mint az agyhalott zombik, vonaglanak az utcán a maradék szánalmas emlékeikbe kapaszkodva. Az igazi testemet is visszakaptam. Azt éreztem hogy Pécsen vagyok valahol a műjégpálya környékén, és haza akarok jutni. Minden olyan zavaros volt, az emberek nem láttak engem. Én próbáltam őket észhez téríteni, hogy szedjék össze magukat, kezdjenek el élni, megpróbáltam hozzájuk érni de a kezem átsiklott rajtuk. Ez már annyira felbosszantott hogy ráugrottam egy babakocsit toló nőre, belekapaszkodtam a bőrkabátjába. A kabátja a kezemben maradt, de átestem a nőcin, mintha csak egy szellem lettem volna. Az aszfaltra taknyoltam, de a kabát meg az aszfalton átesett. Mindenki meglepődött ott körülöttem hogy ez most mi volt, és mintha kezdtek volna észrevenni. A kezeim között vörös-narancssárga fénycsóvák cikáztak. Sajnos egyáltalán nem örültek nekem, mély ellenszenvet váltottam ki. Üvöltöztek, fenyegetőztek, így inkább arrébb álltam, koncentrálva a hazajutásomra, Kővágószőlősre. Beálltam egy buszmegállóba, de a buszmenetrend érthetetlen írással volt belekarmolva egy falba. Jól van mondom, akkor elindulok gyalog. Csörgött a telefonom. Felhívott egy barátom (azt hiszem jobb ha nem mondok neveket) hogy épp a kertvárosi lakásunk felé tart kocsival, már ott van a Plázánál (1 percre a lakástól) , és hogy otthon van-e valaki mert felugrana valamiért. Mondom neki én nem vagyok ott, de öcsém vagy anyám tuti, nyugodtan kapuzzon.
Letettem, megyek tovább, befordulok valami sínek felé, és hopp! egy újabb világba csöppentem. Egy idilli környezetbe, gyönyörűen süt a nap, az erdő közepén egy szép tágas, többszintes, gyönyörű faház. Mint egy ilyen rezervátum vagy mi. Tudtam hogy oda be kell mennem mert ott lakik a volt barátnőm (akivel az álmom előtt nemrég szakítottam) beszélni akartam vele, lényegében megszöktetni onnét. Mielőtt bementem volna, megfogta a vállam egy másik barátom, hogy mi van hová mész. Mondom neki várj itt kint mindjárt jövök. Bementem. Voltak bent szülők, sok-sok gyerek, beszélgettek, játszottak mindenki úgy jól érezte magát. Találkoztam is az exemmel egy gyerekszobában. Azonban teljesen máshogy nézett ki mint valójában, de tudtam hogy Ő az, éreztem. Próbáltam neki elmagyarázni hogy miért lenne fontos innen elmenni, mert hogy ha itt maradunk gyerekek maradunk, és én is már kezdtem gyerekké változni. Körülöttünk sok-sok gyerek ugrabugrál, köztük exem öccsei is, szintén más más arcot mutatva. Ahogy győzködöm, győzködöm megjelent egy régebbi volt barátnőm. Bejött, mondott pár lenéző megjegyzést, majd megkajált, és lelépett, persze Ő is teljesen máshogy nézett ki. Folytattam a mentőakciót, és már sikerült meggyőznöm, sőt a körülöttem lévő gyerekeket is, és mindenki felbátorodott hogy akkor most mindenki kirohan innét szabadság meg minden. Nekiálltunk rohanni, de a gyerekek összevissza rohangáltak, voltak akik csak a ház körül, volt aki visszamászott az ablakon, azt hiszem nem értettek meg teljesen :). Éreztem hogy fogom a volt barátnőm kezét, de hátranéztem és nem volt sehol… Visszaestem a szürke, koszos világba.
Kétségbeesetten folytattam hazafelé vezető utamat. Majd megint csörög a telefonom, a barátom hív (aki a kertvárosi lakásba igyekezett), hogy abbahagyja a kapuzást, úgy néz ki nincs otthon senki. Kérdezem hogy basszus, ennyi ideig nyomta a csengőt?? Nem érti miért kérdezem hiszen épp hogy csak ideért, 1 perce hívott először. Hmm… furcsa volt, letettem. Folytattam utam. Ebben a koszos világban, hirtelen megpillantottam valami arany ékszert egy falba beleágyazva. Kivettem, és onnantól fogva az emberek valami iszonyat dühvel támadtak rám. Két alak egyből rám is vetette magát, bírkoztunk, bunyóztunk, a földre kerültünk. Észrevettem hogy egy nagy morcona zombiszörny is felénk tart, aki úgy megy az utcán hogy mindent és mindenkit aki elé kerül, lezúz a francba, de attól függetlenül, szépen komótosan sétálgat. Hát én ki is használtam ezt a tulajdonságát és az útja elé dobtam egyik ellenfelem. A nagy zombiszörny azonnal kettétépte, és üvöltözött, és annyira feldühödött hogy mindenkit elkezdett ledarálni, széttépni, agyonzúzni. Elkezdtem futni mint az állat! Utánam egy csomó agyhalottzombi menekült a biztos halál elöl. Futottunk de már egy folyósóra kerültünk, ami egyre szűkebb és szűkebb lett ahogy rohantunk előre. A legvégén ott volt egy ajtó, amin kapásból átvetettem magam, de az utánam lévő szürke emberek már nem fértek át.
Újra a vegyesbolt raktárában találom magam. Ki is jöttem onnét, ismét kisiskolás vagyok. Egy másik kissrác megszólított. Elmesélte hogy Ő pont mögöttem futott, és sikerült neki is kimenekülnie. Aztán mutatja nagy büszkén a ezüst nyakláncát hogy Ő ezt az édesanyjától kapta, és bizony a szeretetért meg kell küzdeni!
Erre én felmutatom neki a szürke világból szerzett arany ékszerem… elképedve nézi, majd hozzáteszem:
- Nem kell megküzdeni, ezt én úgy loptam!

aztán felébredtem.

Sawed Off

Az éjjel elég rosszul aludtam, talán azért, mert fáradt voltam, talán, mert korán feküdtem le. Mindenesetre jelenleg airsoft-shotgun lázban égek, és valószínűleg ez befolyásolta hajnali órákban átélt álmom. Az álom amolyan GTA jelleggel kezdődött.
Mentem valahova egy cabrio Cadillackkel. Az út mentén kopár sivatag szerű táj volt, mikor elérkeztem egy szakadékhoz. A szakadék felett egy acélhíd tornyosult, melyen az út vízszintes volt, merevítése mégis hatalmas ívet írt le. A híd előtt egy leágazó út jobbra, ami bevitt a híd alá, és tudtam, itt van a megbeszélt találkozó.
Lehajtottam hát a főútról, és a híd alatt meg is álltam. Egy öltönyös, napszemüveges alak már várt egy amerikai típusú kisbusznak támaszkodva, és mikor leállítottam a kocsit, közeledni kezdett. Mikor közel ért, csak akkor fedeztem fel, hogy ez csapda! Ő nem az, akitől az alkatrészt kapom, hanem egy VOT-tag, és azért van itt, hogy elkapjon. Már csupn egy méterre járt a kocsitól, ekkor jobb kezemmel előkaptam a két ülés közül a lefűrészelt csövűt, és a kormányt még mindig szorító, enyhén begörbített bal karom felett ellőttem a két töltény közül az egyiket. Csapdaállítómnak esélye sem volt, telibe találtam, és ő hanyattesett. Mit esett, szinte repült. Közben jobbról, egy közeli szikla mögül egy másik fekete öltönyös, napszemüveges VOT-tag rohant üvöltve, és nekifutásból ugrott a kocsiba, ám sosem érkezett meg, ugyanis reptében eltaláltam a másik tölténnyel, és ő ezt a levegőben hirtelen irányváltással, és gyors halállal nyugtázta. Tudtam, többen is vannak, ezért gyorsan indítottam.
A Csizi-Bau irodájában voltam egy szempillantás alatt. Szóltam a kollegáknak, hogy baj van, és előkerestem egy doboz töltényt, majd két töltényt rögtön be is táraztam. Elindultam az iroda alatti mélygarázsba.
Sötét volt. Alig láttam előre néhány métert, és bár reméltem nem fog történni semmi, tudtam, a VOT nem hagyja szó nélkül a történteket. Körülbelül 15-20 méterre lehettem a lépcsőháztól, mikor megjelent az első fekete öltönyös ellen. Nem haboztam sokat, gondolkodás és kérdés nélkül tüzet nyitottam. A torkolattűz fényében kirajzolódott a társa alakja, hát őt is leterítettem. Ekkor tudatosult bennem, többen vannak!
Felszaladtam az irodába tölteni, majd irány ismét a garázs. Ismét megszabadítottam a világot két feketeruhás VOT-tagtól, majd újra az irodába igyekeztem töltényekért. A következő körben a két öltönyös egyszerre támadt, de gyorsaságomon és pontosságomon nem tudtak kifogni. Irány a lépcsőház, majd az iroda. Kevés lépcső van, mégis éreztem, a lábam egyre lasabb, és az ellenség egyre közelebb ér, míg én tárazok. Az irodában a lányok már remegtek, és jajveszékeltek, de én újra lementem kettővel csökkenteni a rohamozók számát. Összesen (a sivatagiakkal együtt) 10 VOT-tagot intéztem el, mikor a következő körömre indultam. Még csak a lépcsőn jártam, mikor megpillantottam a lépcsőt és a garázst elválasztó ajtó nélküli nyílásban újabb két ellent. Bal karomra támasztva célba vettem egyiküket, és közben a másikuk gondolataimba hasítva közölte velem: - Öngyilkosság! - sátáni kacajtól eltorzult arcát anélkül láttam a szemem előtt, hogy az ajtón keresztül a lábánál többet láttam volna.
Egy utolsó pillantást vetettem célpontom és a fegyverem közé eső területre, és észrevettem a káröröm tárgyát. A puska csöve, és a célpunt között a lépcső acél kapaszkodója bújt meg. Ha lőttem volna, a sörétek visszapattannak, és meghalok. A főgonosz VOT-os azonban vészesen közeledett, hát egyszerre próbáltam korrigálni a célirányon, és lőni.
A lövének csak egy része találta el őt, ám ez is elég volt végleges leterítéséhez. Arcán értetlenség tükröződött, nem is sejtve, hogy saját társa önkéntelenül okozta vesztét, míg engem a lövedék visszafelé verődő sörétjei közül egy sem talált el. A következő pillanatban végleg elterült...
Én pedig felébredtem. Emlékeztem az álmomra. Most is emlékszem, viszont foggalmam sincs, kik a VOT-tagok, vagy egyáltalán milyen szervezet a VOT, de tudom, 11 tagjukat, közöttük egy magas beosztású főnököt elintéztem az éjjel.

Greetings!

Üdv Nektek!
Ezt a blogot egyetlen cél érdekében hoztam létre, hogy álmainkat írjuk ide, amíg még emlékszünk rá.
Ugye Veletek is előfordult már, hogy álmodtatok valami jót/rosszat, amit meg akartatok osztani másokkal, de egyszerűen kiment a fejetekből? Velem bizony sokszor. Ezért keletkezett ez az oldal. Aki csatlakozni kíván, és szívesen megírná néhány friss, vagy régi, de emlékezetes álmát, jelentkezzen nyugodtan!
...nem, nem kézfeltartással...
Szóval mindenkit szeretettel látok akár olvasóként, akár szerkesztőként!
Továbbá megjegyezném, hogy aki rendszeresen leírja az álmait, vagy csak elmeséli őket valakinek, annak serken az agy bizonyos területeinek a működése, és ez a mindennapi életben is mutatkozik hosszú távon! Nem is beszélve a lélektani hatásokról!
Meséljen hát mindenki, jót tesz!