2010. november 27., szombat

14 karátos álom

"Álmában egy operaházi előadást vezényelt, két ecsettel a kezében. A színpadon Laura de Pirelli énekelt, és egy hosszú rúddal félszemű török csirkefogókat idomított bravúrosan. Ekkor a szötét nézőtéren megjelent egy tábornok, és harsány hangon bejelentette, hogy senki se hagyja el a helységet amíg a rendőrség jön, mert a szünetben valaki elvesztett egy nagyon értékes Gorcsevet!
Vanek Úr erre futni kezdett, de hát Mechaar a nyomában volt, egy-egy élesre töltött kabócával, és az élen, mint valami megdühödött fúria, a galaci révkapitány felesége rohant, aki különben is felbújtó volt az ügyben.
- Segítség! - kiáltotta Vanek Úr, mert jól tudta, hogy hegedűlnie kell, ha elfogják, de ekkor kitettek elé egy lábat, hogy nagyot zuhant. Természetesen Würfli Úr tette ezt, aki egyben roppant sajnálkozással exkluzálta magát, miközben Vanek urat gyorsan darabokra tépték üldözői.
- Ne vegye rossz néven Tintorettó Úr, de Ön azt állította, hogy kőfaragó és balettáncos!
Retteneteset ordított, és felébredt, mielőtt megfulladt volna. Csak hosszas küzködés árán jutott levegőhöz, mert mint utóbb kiderült, Mechaar a félszemű óriás igen mélyen aludt, és az éjszaka egyrészét Vanek Úr arcán töltötte."

2010. november 14., vasárnap

Autószerelős

Igazából nem sok mindenre emlékszem az álmomból, csak arra, hogy kivettük a Taláéknál a kocsimból a négyhengeres blokkot, amiben a hegerek "::" alakban helyezkedtek el, és ebben persze semmi meglepő nem volt. Csak az tűnt fel, hogy a Tala elfekteti az alumínium blokkot, és ívhegesztővel hegeszt rá valami szemeteskuka-fedőt. Amit ebből nem értettem: alumíniumot ívvel hegeszteni? 'O.o'
Ennyi. Alapból fel sem írtam volna ide, de aztán felébredtem, és azt vettem észre, hogy a himnuszt dúdolom magamban...
Na ez meg mi a rákot jelenthet???