A démon

Amolyan GTA San Andreas környezetben találtam magam GTA 4 grafikával. Épp egy repülővel köröztem a villámokkal tarkított szakadó eső közepén, mikor megpillantottam New York mellett egy apró szigetet, amit eddig még nem láttam. A sziget ~40 négyzetméterén nem volt más, mint egy motorcsónak, egy C Mercedes, egy szikla, és egy, a sziklába vezető ajtó.

Leszálltam a repülővel, és beléptem az ajtón.
Az ajtó túloldalán egy másik szigeten találtam magam, méghozzá a térkép másik végében. Ez még hasznos lehet a rendőrök elől való meneküléskor - gondoltam, és továbbléptem.

Bezedeken voltam, épp kiszálltam a korábban látott Merciből. Egy régi barátom jöttem meglátogatni, mert tudtam, hogy meghalt a barátnője.
Beléptem a régi házuk ajtaján (mélyből valójában már 15 éve elköltöztek), és látom, hogy az elhunyt barátnőjével beszélget az asztalnál. Feri barátommal, aki mögöttem érkezett azonnal átláttunk a kedélydémon álcáján.
- Tibi, mit csinálsz? Ez egy démon! Illúzióval uralkodik rajtad!
Ekkor a démon fölényesen felénk fordult, és magabiztosan nekünk-esett.
Kirepültünk az ajtón, és az udvaron küzdöttünk. Egyedül nem bírtam volna vele, sőt, Feri segítsége is kevésnek bizonyult, de miután Tibi felismerte a valóságot, egy lyukasztóval a kezében kirontott a házból, és oldalba szúrta az illúzióját leeresztett démont. A démon elgyengülten, meglepve megtántorodott, és egészen a kapuig hátrált, mikor már hárman álltunk szembe vele.
Ekkor bal kezének tenyerét felénk fordította, majd jobb kezét sebhelyéről a homlokára tapasztotta, és csak annyit mondott: nem...
A következő pillanatban már Bezedek másik felén voltunk, Tibiék új otthonában, és épp a konyhában sütit ettünk. Finom, csokis teasütemény volt, melyet Tibi anyukája hozott be tálcán, de valami nem stimmelt. Az ezüsttálca tükröződésében megpillantottam elménk fogva tartóját, és azonnal tudtam, ez egy ránk-erőltetett álom.
Mosolyogva elfogadtuk a süteményt, majd mikor távozott, hogy újabb adagot hozzon, felálltam az asztaltól, odamentem a konyhaszekrényhez, és elővettem egy Berettát. Anélkül, hogy a többieknek szóltam volna utánamentem, és hátulról fejbe lőttem.
Cselekedetem hiábavalóságára hamar rájöttem, mikor ismét a régi háznál voltunk. Kiderült számomra, hogy ez egy újabb álom, melyből Tibit és Ferit csak akkor szabadíthatom, ha Ők maguk is tudatosan azt akarják.
Elsőként Ferit találtam meg. Szerencsére a démon azt hitte én távoztam az álmokból - nem is feltételezte, hogy önszántamból maradok a többieknek segíteni, ezért megosztotta erőjét, és kettéosztódott. Feri démona háttal állt nekem, nem vett észre, csak amikor hátulról megragadtam, és kihátráltam vele az épületből. Úgy meglepődött, hogy álcája azonnal lehullott. Feri a Felismerést követően segített kiiktatni a kapunál. Eleredt az eső a halála pillanatában.
Közösen indultunk az irreálisan hosszú ház hátsó részéhez, ahol Tibit sejtettük. Rájöttünk, ha Ő nem menekül, mind itt ragadunk.
Mikor végre odaértünk, már bőrig áztunk. Beléptünk az ajtón, ahol Tibi épp tusolt, és a démon ismét halott barátnője alakját viselve segített neki ebben, épp a hímvesszőjét ápolva. Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy lehet-e összefüggés a tusolás és az eső között, ami arra utalna, hogy Tibi álmában járunk, de nem igazán foglalkoztam a gondolattal.
A démon érzékelte érkezésünk, a jobb válla felett hátratekintett, de nem fordult meg. Bár meg volt gyengülve, még mindig úgy gondolta ő van túlerőben. Jobbkezével tovább ápolta Tibi nemi szervét, majd megkérdezte: mit akartok?
Nem is törődtem vele, egyenesen Tibi elé álltam, és egy pisztolyt nyújtottam felé.
- Tibi, ez egy álom. Ő nem a barátnőd, ő egy démon, aki felhasznál téged. Hinned kell nekem, együtt le tudjuk győzni!
A démon az álmok sokaságának, és az eddigi vereségeinek köszönhetően úgy le volt gyengülve, hogy az álcáját már nem is tudta mindig fenntartani.
- Tudom...
Megdöbbenés ült ki az arcunkra, a démon csak mosolygott.
- ...Tudom, de nem érdekel. Itt akarok maradni. Nem akarok nélküle élni, ne is próbálkozzatok.
Eltökéltsége megrendíthetetlennek tűnt. Tisztában volt a helyzetével, és önszántából akart maradni. Nem tehettünk semmit.
- Ti távozhattok - mondta a démon -, elengedlek benneteket...
Szomorúan, beismerve veszteségünket léptünk ki az ajtón...
...ekkor felébredtem.