Így nem

Egy táborban vagyok. Olyan gólyatáborszerű, nyaralós, de tél van. Azaz pontosabban a most, és este. A csoporttársaimmal ülök egy sörpadnál, és jóízűen beszélgetünk. Körülöttünk mind mind padok, és pollackos hallgatók. Jól éreztem magam, benne a hallgatói közösségben, velük együtt vagyok én is végre, és a sulis dolgokról beszélgetünk.

Mellettem ül egy csajszi csoptársam a tavaszi dzsekijében, és elkezd bohóckodni, hogy ő fázik és szomjas, és megpróbál havat rágcsálva abból kinyerni némi nedvességet. Nálam pont volt egy feles pohár tele vízzel és jégkockákkal. Segítőkészen oda is nyújtottam neki, de ő annyira fázott, nevetett, és remegett hogy képtelen volt felhajtani azt a vizet, csak ott bohóckodott a szájával a pohár szélén. Jókat derültem rajta, de a pillanat azt adta hogy átkaroljam a két kezemmel, és segítsek neki inni adni, a szájához dönteni azt kis poharat. Jóízűen belekortyolt, majd felém fordult, és engem csókolt. Ajka meleg volt, és édes. Mintha előre kitervelte volna ezt az egészet...

Zavarban voltam mint egy kisfiú, hiszen tudtam hogy mindenki minket néz, ráadásul valószínűleg a barátja is ott ül valahol a közelben. Így inkább úgy csináltam mintha nem történt volna semmi, és a kezemet húzom is vissza róla, de megfogja, és feszes hasára rakja gyengéden, hogy simogassam még. Egymásba fonódtunk, már nem számított semmi, csak az hogy teljesen átérezhessem újabb forró csókját, azon a hideg téli estén.

Szétváltunk és észrevettük hogy valóban mindenki minket néz, nagyon rosszul éreztem magam, hogy mekkora szemét vagyok hogy más ember, egy haver barátnőjével csókolóztam, és még csak nem is füllenthetek, mert mindenki látta, nem volt visszaút. A lány viszont annál inkább örült. Fúhúú mi volt ez? - Mit vállaltunk? örült és mosolygott, ami segített oszlatni a kételyeket szívemből. Majd felpattan és azt mondja elmegy, megkeresi barátját és szakít vele most azonnal.

Esélyem sem volt bármit is mondani, csak elviharzott, ahogy mindenki más is, szétszéledtek. Én meg csak egyedül maradtam ott a padon, egyedül a sötétben, és szégyenemben. Volt időm körülnézni. Egy gyalogforgalmas y elágazódás szélén voltam, ami egy valós kővágószőlősi elágazódás jegyeit hordozta.

Csak ültem, és vártam. Mehettem volna akármerre, de földbegyökerezett a lábam a bűntudattól. Csak néztem ahogy járkálnak előttem a hallgatók, volt aki oda is jött hozzám megkérdezni hogy mivan, hol vannak a többiek ilyesmi, de csak én maradtam senki más. Kisvártatva föltápászkodtam, gondoltam benézek az én kis szobámba, aztán elmegyek zuhanyozni.

A szobámban járt valaki, arra lettem figyelmes. Egy nagyobb fajta kabinszerűség volt, belépve az ajtó mellett balra a falnál az ágy, mögötte egy kis polc, szembe vele a másik fal, amin nem volt semmi, és velem szemben egy szép nagy ablak, nagy könyöklővel, amire akár le is lehet ülni. Az ablak túloldalán nem a hideg téli est volt látható, hanem egy őszi esős délután volt. Onnan tudtam hogy valaki járt a szobámban, hogy az ágyam fölötti falra képeket ragasztott ki. Egy rakás ugyanolyan képet, volt vagy 10 pókemberes, 20 supermanes meg hasonlók. Egymás mellé szépen sorban, A4-es méretben. Az egyik bátyám volt nagy képregény gyűjtő, gondoltam Ő volt aki ezeket kirakta, de azt is éreztem hogy azért tette hogy jelezze, mélyen csalódott bennem.

Nah mind1, ez annyira nem zavart, le is vetkőztem alsógatyára hogy jóvan én most elmegyek zuhanyozni. Átcaklattam a hidegbe a tábori közös zuhanyzóba, de az is ilyen külön egyszemélyes kis komfortos zuhanyzókabinokká volt szétosztva. Épp léptem volna be de a leányzó megjelent, hogy nah itt van. Behívtam hát gyorsan ne álljunk kint a hidegben.

A nyakamba borul és örül mint majom a farkának. Örültem hogy örül. Hevesen meséli hogy szakított a barátjával, aki hát bezony rendesen kiakadt, és rohadt mérges, de nem érdekli, a lényeg hogy mi most már együtt vagyunk. Csak annyit mondtam neki hogy én ezt nem tehetem meg, nem lehetek vele, nagyon vártam erre, de nem így.

A csajszi ezzel, szó szerint, el is tűnt. Megint egyedül maradtam. Visszamentem a szobámba, kiültem az ablakhoz, néztem ahogy az eső mossa az üveget, és ezzel talán a szégyenemet is.